Vegyes érzésekkel, de mindenképp büszkén ülepszik bennem az elmúlt hónapok hatása, a koncertek hatása, visszhangja.
Megerősített abban, ahogy a közönség is, hogy úgy tűnik bátor vagyok, talán merész is.
Bátor vagyok mert a saját kitárulkozásommal igyekeztem erőt mutatni, példát mutatni, meggyőzni a közönséget, hogy nincs különbség köztünk, mert ugyanazokkal a nehézségekkel, traumákkal kell megbirkóznunk. Amin a zene segít. A megfelelő zene segít.
S merész vagyok, mert a mai világban az őszinteség gyengeségnek, ostobaságnak minősül. Aki nagyobbat hazudik, sokszor előbbre jut. Aki kifelé többet mutat mint amije van, irigységet csikar ki másokból, s ebből meríti boldogságát.
Hiszek abban ugyanakkor, hogy ez csak átmeneti sikerekhez, boldogsághoz vezet.
Az igazság belül van, és nem találjuk meg addig, míg magunkba nem nézünk, míg szembe nézünk azzal a sok mindennel, amivel tudatosan nem akarunk.
Létrehoztunk egy 2 órás műsort ami most már 17 város közönsége szerint is gyógyír. Egy műsort, ami a saját traumáim megmutatásával igyekszik erőt biztosítani a közönség soraiban ülők traumáival való szembenézéshez. A turnét követően azt érzem, ez működik, ez működni fog . . .