Nem tetszik, ahogy rohan, miközben úgy érzem sokszor, hogy helyben futok. Erőfeszítéstől erőfeszítésig haladok, haladnék, de mintha nem fogyna az út.

Mindig összeszedem magam és annyi erőm mindig van, hogy a következő falig eljussak, az előzőt fogcsikorgatva, de áttörve.

Biztos vagyok abban, hogy a küzdelem, a küszködés az ember fejlődése szempontjából és céljából elengedhetetlen. Mindeközben még mindig szeretnék hinni abban, hogy nekem is van ráhatásom erre, és ha törvényszerű is a megpróbáltatások sora, ha figyelek magamra, fejlődni szeretnék folyamatosan, meglelem ami hiányzik a könnyedséghez, az érvényesüléshez.